2. Fejezet: Megérkezés

Sziasztok meg is hoztam a második fejezetet. Tudom, nagyon sokat kellett rá várni. Sokáig úgy voltam, hogy nem fogom folytatni, mert nagyon nem volt rá időm. De valahogy Eszti barátnőm miatt mégis írom tovább, és majd kiderül, hogy mi fog belőle kisülni. Az első pár fejezet még eléggé bevezető lesz, ezért kicsit lehet unalmasnak is fognak tűnni, de remélem ettől függetlenül tetszeni fog.

12 óra múlva landolt is a gép- nem nagyon emlékszem semmire a repülésből, mert szinte az egészet végig aludtam, még jó, hogy az alvókámmal nincs gond. Ahogy szárazföldet értem, rohantam a poggyászaimért, hogy mindenem meglegyen. Mikor már az összes cuccom nálam volt, körbenéztem, mert tegnap azt beszéltem meg egy hölggyel telefonon, hogy valaki kijön értem, hogy ne kelljen ebben a nagyvárosban egyedül bolyonganom úgy, hogy még életemben nem jártam itt. Hamar észre is vettem egy fiatal srácot, akinek a kezében tartott táblájára az én nevem volt írva. Odasiettem hozzá, hogy ne keressen tovább mert itt vagyok.
- Szia én lennék Candy Suarez akire vársz.-mutatkoztam be neki de láttam rajta, hogy egy kicsit meglepődött, és nem találta a szavakat.
-Ööö..Szia Fernando Lopez vagyok. De szólíts csak Fer-nek Bocsi, hogy egy kicsit nehezen válaszoltam, de ha lehetek ennyire tolakodó a szépséged elvarázsolt.-mondta. Na most meg én pirultam el és szerintem észre is vette mert elmosolyodott.
-Ne mondj olyat ami nem is igaz!
-Kikérem magamnak! Én nem szoktam hazudni, de jobban megismersz, idővel rá fogsz majd erre jönni. De szerintem ideje lenne menni, nehogy azt higgyék, hogy elraboltalak. Útközben is tudunk ismerkedni, már ha szeretnél. Had segítsek-mondta, majd kivette a kezemből a bőröndjeimet és elindultunk a kocsi felé.
-Ez a te kocsid?-Estem ámulatba hiszen hiszen álmaim kocsi tárult elém.
-Ááá..szép is lenne. Nem az enyém, hanem a családé, jobban mondva a fiúké akiknél elvagyunk illetve te elleszel szállásolva. A sráccal ne is foglalkozz kicsit öntelt, amiért van pénzük, de ettől függetlenül jó fej, nincs vele nagyobb gond. Hagyjuk is. Milyen volt a repülő út?-kérdezte. Aranyos srácnak tűnik és még helyes is, szerintem nagyon jóban leszünk, vagyis nagyon ebben reménykedem, mert legalább akkor már lesz egy ismerős arc az új környezetemben. Kicsit el is bambultam.
-Föld hívja Candy-t!-nevetett fel.
-Bocsi csak valahogy egyik ámulatból esek a másikba.
-Miért is?
-Először nyerek egy ösztöndíjat, másodszor itt vagyok a kedvenc országomba, harmadszor te is nagyon jó fej vagy velem és végezetül ez a kocsi, szavakat se találok rá. De válaszolva a kérdésedre, jó volt csak szinte az egészet végigaludtam.
-De jó alvókája van valakinek. Én valahogy mindig rettegnék attól, hogy lezuhan a gép. Ezért is jöttem autóval egészen Meridából, Mexikóból. Lehet másfél nap volt az út mire ideértünk, de jobban éreztem magam a talajon.-mondta nevetve, de mégis komolyan.
-Először én is így voltam amikor legelőször repültem, de utána már simán ment minden.-feleltem. Majd kinéztem az ablakon és megint csak ámultam. Atyám annyiszor használom ezt a szót az elmúlt 1 órában, hogy szinte csak ebből áll a szótáram. Visszatérve ámulatom tárgya nem volt más, mint egy vaskapu ahol behajtottunk és  ami mögött egy gyönyörű szép villa tárult elém, szökőkúttal az előterben fákkal az út mentén. egy betonút vezetett fel a házhoz a kút mellől, ahol láttam hogy két garázs foglal helyet. Egyszerűen lélegzetelállító látványt keltett az egész.-Ez meseszép!
-Először nekem is ez volt a reakcióm. Akkor azt hittem, hogy eltévedtünk a szüleimmel, mert az lehetetlenség, hogy ide nyertem ösztöndíjat. De ha már ettől elaléltál akkor még nem láttad a ház belsejét és a hátsó részét. Azoktól biztosan összecsinálod magad, már bocsi a kifejezésért.-ezt az utolsó mondatot, már akkor mondta amikor kinyitotta nekem a kocsi ajtaját.
Kiszálltam, hátramentem, hogy segítsek neki kivenni a csomagokat és elindultunk a ház felé.
-Első dolgunk az lesz, hogy letesszük a cuccaidat az előtérbe és elkísérlek a ház urához, és ő majd mindent elmond neked amit tudnod kell.
Mennyire szigorú?-bukott ki belőlem ez a kérdés. Mert őszintén mondva kicsit féltem, hogy nem lesz annyira barátságos.
-Ne aggódj, nem harap, de azért jó távol lenni tőle, amikor nem ér rá, és persze megköveteli a rendet.
-Már alig várom, hogy megismerjem, vagy talán mégsem.
Beléptünk az ajtón, és hirtelen még levegőt is elfelejtettem venni. Ezt valahogy nem akarom elhinni, hogy itt vagyok.-Valaki csípjen meg. -Talán hangosan mondhattam az utolsó mondatomat, mert csipő fájdalmat éreztem a felkaromban. Szúrósan néztem Fer-re mert már nem lehetett.
-Ne nézz így rám, hiszen én csak teljesítettem a kérésedet.
-Semmi gond.-mosolyogtam rá.
Gyorsan leraktunk a bőröndjeimet, majd el is indultunk egy nagy tölgyfaajtó felé ami nem más lehett mint az iroda.
-Itt is lenne a ház urának irodája..-mondta, majd kettőt kopogott, mire bentről egy igen válasz hallatszott. Benyitottunk és bementünk.
-Jó napot Señor Gomez.
-Neked is Fernando. Látom meg is hoztad Candy-t. Örülök, hogy megismerhetlek és fogadhatlak szerény hajlékonyban.-odajött kezet fogott velem, majd megölelt. Tudtam, hogy itt nagyon közvetlenek az emberek, de ettől függetlenül meglepődtem, de  nagyon jól esett szívélyessége.
Részemről az öröm Señor Gomez. Köszönöm, hogy itt lehetek eme csodás helyen.
-Ezt csak magadnak köszönd, sokat tettél azért, hogy most itt állhass.-mondta. Fernando most elmehetsz és nagyon köszönöm a segítséget.
-Nagyon szívesen máskor is. Viszlát, szia.-mikor rám nézett kacsintott egyet.
-Foglalj helyet kérlek.-mutatott rá egy fotelre az asztala előtt, ahol gyorsan kényelembe helyeztem magam.-Kezdjük is el akkor a házirenddel. Van egy két szabály amit mindenkinek be kell tartania. Először is a fiúkkal nincs kavarás, nincs egy szobában alvás. Ezért is vagytok négyesével elszállásolva a szobákban. Minden szobához jár egy külön fürdő. persze van egy közös is a folyosó végén, mert van úgy, hogy mindenki egyszerre akar elmenni fürödni és az ezt a célt szolgálja. A lányok illetve a fiúk és ti lányok egymástól külön részen vagytok elhelyezve. Hétköznaponként fél nyolckor van az ébresztő, hogy mindenki el tudjon készülni és meg tudjon reggelizni. Ezután háromnegyed kilenckor egy közös autóbusszal mentek el a suliba. Hazafele is elmegy értetek a busz, de lesz olyan, hogy némelyikőtök később végez ezért a suli biztosít nektek egy-egy biciklit, amivel hazatudtok tekerni. Konyhába bármikor bemehetsz, úgy mintha csak otthon lennél. Ha bármire szükséged van és nem tudod elkészíteni, vagy nem tudod  hol találod, akkor nyugodtan szólj Señora Eugéniának, ő ott mindenes. Hétvégente lesznek kisebb összejövetelek. Ezalatt értek akár egy pikniket, pizsipartit, vagy egy bál szerűséget. Persze csak minimális alkohol fogyasztással. A szobátokat ti takarítjátok. Tessék itt egy kulcs hozzá, illetve a szekrényedhez is, hogy azért mégis legyen egy kis magánéleted. Tudom, hogy ez hirtelen nagyon sok információ mennyiség, ezért ha bármi kérdésed van, hozzám vagy mint már említettem fordulj csak nyugodtan Eugéniához, illetve Fernandohoz, mert ahogy látom összebarátkoztatok. Szólok Eugéniának, hogy kérje meg Fernandot, hogy segítsen a csomagjaidat felvinni, és mutassa meg a szobádat.-mondta, majd felvette a telefont és tárcsázot. Atya világ hitelen tényleg sok információt kell megjegyeznem, de egy szerencsém van, jó a memóriám. Mire az elmélkedésemmel végeztem, már le is rakta a telefont.-Menj az előtérbe ott fog rád várni Fernando. Érezd magad otthon.
-Nagyon szépen köszönök mindent Señor Gomez. Akkor én távozok is.-mondta neki. Majd felálltam és elindultam ki az ajtón az előtér felé. Meg is láttam Fer-t aki már a csomagjaimmal a kezében rám várt.
-Na milyen volt az első benyomásod a pót papiról?-kérdezte miközben követtem felfele a lépcsőn.
-Pót papi? Nagyon szimpatikusnak tűnik, de igazad volt eléggé látszik rajta, hogy szereti ha minden úgy van ahogy ő akarja.
-Hát igen ő már csak ilyen.-mondta, majd el is értünk egy ajtóhoz.-Tessék ez itt az új lakrészed a többi három lánnyal. Ne aggódj a csajok nagyon rendesek és biztos nagyon jóban lesztek.-bekopogott azért, hogy udvarias legyen. Majd az ajtó nyílt is és egy magas szőke hajú lány nyitott ajtót. Lehet, hogy csak nekem tűnt magasnak az én 156 cm-hez képest.


Képek a történethez:(csak néhányat fogok mellékelni, hogy azért a fantáziátokra is bízzak egy-két dolgot )

                  Fernando Lopez


                                                                          Ház elölről

                                                                                             A kocsi Audi A8 :D

                                                                                                         

1.Fejezet: Az álmok néha valóra válnak

  /A veces los sueños se hacen realidad /

Itt a legelső fejezet. Kicsit sokat kellett rá várni, de valahogy nem jött az ihlet. Remélem elnyeri tetszéseteket. Ez még csak bevezető rész, szóval ne számítsatok annyira jóra. A fejezet címét ha tudom, majd lepróbálom fordítani spanyolra. Ha értelmetlen az azért van, mert nem igazán tudok spanyolul viszont imádom ezt a nyelvet és ez a történet helyszínén és a szereplők nevein is meglátszik.

Jó olvasást!

Már vártam ezt a napot. Ma fogom kiderülni, hogy a pályázatommal megnyerem-e az Argentína általam kiválasztott iskolájába szóló ösztöndíjat. Éppen arról álmodoztam, hogy milyen jó is lenne,  ha összejönne ez az egész, mikor anyukám kiabálására lettem figyelmes, miszerint megérkezett a postás és a levelek közt van egy nekem szóló is. Fejvesztve ugrottam ki az ágyból és rohantam le a nappaliba. Gyorsan köszöntem mindenkinek, majd odarohantam anyumhoz, és kikaptam a kezéből a levelet.  Nagy levegőt vettem és ránéztem a borítékra, Ösztöndíj Hivatalból jött. Hirtelen nem tudtam mit csináljak, mi van ha nem sikerült nyernem? Egy világ dőlne bennem akkor össze. Mindegy inkább gyorsan túl kell esnem rajta. Szinte majdnem széttéptem az egész levelet, ahogy éppen ki akartam nyitni.  Hajrá Candy, csak olvasd el az első pár sort abból kiderül, hogy mi lesz a jövőddel. Jesszus kezdek megőrülni, már saját magamban beszélek. Szóval nézzük csak..Bla bla bla...na itt a lényeg.

 Miss Candy Suarez,

   Örömmel értesítjük, hogy pályázatával elnyerte az Ön által kiválasztott Marquez Suena középiskolába az ösztöndíjat. A továbbiakról a levél lentebb részén olvashat.Szeptember elsején megkezdheti tanulmányait. Augusztus 29.-én szeretnénk ha megjelenne eligazításon és elfoglalná az Önnek kiválaszott szállást.

-Na mond már mi van!-szólt anya

-Megkaptam vagyis megnyertem az ösztöndíjat. Ezt el sem tudom hinni.-mondtam neki, majd szorosan megölelgettem, mire mindenki aki a nappaliban volt személy szerint a húgom, az öcsém, és a bátyám megölelgettek.

-Gratulálunk! Megérdemled, hogy végre valami jó is legyen az életedben. De azért őszintén kicsit féltékeny vagyok amiért egy más országot is majd magadénak mondhatsz. Viszont másrészt meg féltelek mert mégis valamilyen szinten egyedül leszel és ez egy kicsit megrémiszt, hogy az én kicsi húgocskámnak bármi baja eshet. Inkább nem is gondolok ilyenekre mert  én nem foglak elengedni.-mondta  a bátyám.

-Jajj José ne mondj ilyeneket  mert még a végén elbőgöm magam. Mondtam már, hogy szeretlek?

-Persze, hogy mondtad! Amúgy engem csak szeretni lehet nem?

-De de téged csak azt lehet...-mosolyogtam rá.

-Az én kislányom is kezd felnőni, hogy megy az idő. Apád most milyen büszke lenne rád.-mondta kicsit szipogva anya és még szorosabban magához ölelt.

-Két hónap múlva, egy új korszak kezdődik az életemben, ami talán kicsit nehéz lesz, de egész eddigi életemben erre vágytam. Nektek köszönhetem, hogy sikerült elérnem egyik legnagyobb álmom, mert ha ti nem vagytok, és nem támogattok, akkor még mindig magamba lennék zuhanva és az itteni suliba kéne járnom. Ezért szeretném megköszönni mindazt amit értem tettetek.-mondtam a családomra nézve.

-Semmit nem kell megköszönnöd ugyanezeket a dolgokat megtettük volna másért is. Nagyon szeretlek kislányok és nagyon büszke vagyok rád.-szólalt meg  anya.

2 hónap múlva augusztus 28.-án

-Kislányom mindent elpakoltál? Nem pár kilométerre mész, hogy akármikor csak úgy hazaugorhass a cuccaidért, szóval jól nézd meg, hogy minden dolog el van-e már csomagolva.-kiabált anyu fel a konyhából.

-Szerintem minden megvan, de most nézzük át, hogy tényleg minden a bőröndömben és a dobozokban van.-feleltem a válaszra.

-Nővérkém, ma este már itt is hagysz minket, annyira hiányozni fogsz. Tessék neked adom Mollyt, hogyha nem vagyok veled akkor is gondolj rám.-mondta Franky, és a kezembe nyomta a plüss teknősét. Annyira meghatódtam, hogy a könnyeim is kijöttek és jó szorosan magamhoz öleltem. Tudtam, hogy a kedvenc kisállata és mégis nekem adja. Összeszorult a szívem ahogy belegondoltam, hogy minimum fél évre itthon kell őket hagynom, viszont azt is tudtam, hogyha van lehetőségem az álmaimat valóra kell váltanom, és most itt ez a nagyszerű alkalom és élnem kell vele.

-Maya, Franky tudjátok, hogy titeket imádlak a legjobban és amint alkalmam lesz az első dolgom az lesz, hogy hazajövök hozzátok. Nem hagylak titeket itt örökre, csak egy másik országba megyek, de minden nap beszélni fogunk. Nagyon hiányozni fogtok, és sokat fogok rátok gondolni. Na gyertek ide had ölelgesselek meg titeket.-gyorsan magamhoz vontam őket és ebbe az ölelésbe minden szeretetemet beleadtam. Mikor az ölelésnek vége szakadt a bátyám rontott be a szobába és mint aki meg van őrülve úgy hablatyolt összevissza.

-José, nyugodj meg, gyere ülj le és mond el, hogy pontosan mi a bajod most.-nevettem fel. Majd szorítottam magam mellett egy kis helyet, ahol gyorsan helyet is foglalt.

-Tulajdonképpen csak az van, hogy még mindig nem tudom elhinni, hogy elmész. Persze nem azt mondom, hogy nem menj, mert én csak neked akarok jót, de akkor is. De mindegy is mindent elraktál, nézzük csak.-majd felállt és kinyitogatta a szekrényeimet.-Látom innen már mindent kipakoltál.-odatolta a székemet a szekrényhez felállt rá, majd elkezdett tapogatózni a komód tetején.

-Mit keresel te ott annyira fenn?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-Várj mindjárt meglesz!-mire ezt kimondta már egy dobozzal a kezébe lépett le a székről.

Mikor észbe kaptam, hogy milyen doboz is van nála felpattantam, odasiettem mellé és lekaptam a doboz tetejét. El sem hiszem, hogy ennyire kiment a fejemből, hogy ez a szobámba volt egész idáig. Pedig annyira sokat jelent nekem.-mondtam majd belenéztem a dobozba. Más számára nem igazán voltak benne érdekfeszítő dolgok, de számomra és a bátyám számára annál inkább fontos emlékek fűztek ezekhez a dolgokhoz. Képekkel, különböző apró tárgyakkal, papírokkal volt tele, amit eddig életünk alatt gyűjtöttünk össze.

-Szeretném ha ezt magaddal vinnéd, és teleraknád még érdekes dolgokkal, hogy amikor hazajössz akkor meg tudd nekem mutatni, hogy milyen kacatokat gyűjtöttél össze.-suttogta José a fülembe, én pedig mosolyogva elvettem tőle és beleraktam a dobozba amibe a többi holmim volt megtalálható.

-Köszönöm .-mondtam, majd adtam neki egy puszit.

-Van még 10 percünk a becsekkolásig.-szólt anya.-Nagyon vigyázz magadra, minden nap beszélünk, és ha bármi gond van szólj és akkor megyek.

-Rendben anyu. Vigyázok magamra és mindent el fogok mesélni ami velem történt. Karácsonykor már itthon is leszek, szóval addig nélkülem is kibírjátok.

-Családi ölelés.-kiabálta el magát Maya, majd jól megölelgettük egymást. Kicsit összeszorult a szívem amiért apu nem lehet már velünk, de tudtam, hogy fentről figyel minket.

-Viszont most már indulnom kell, legyetek jók, mihelyt odaértem hívlak titeket, habár az időeltolódással lesznek egy kis gondjaink, de csak megoldjuk valahogy.-mondtam nekik, majd mindenkit egyenként még egyszer megöleltem, megpusziltam, és elindultam a kézi poggyászommal a becsekkolásra.-Sziasztok vigyázzatok magatokra, és egymásra. Szeretlek titeket. Karácsonykor érkezem!-kiabáltam még egyszer majd becsekkoltam és elindultam fel a gépre. Mikor felértem, elfoglaltam a helyem. Most én tényleg fenn ülök a gépen és éppen az álmaim országába tartok, hogy ott tanuljak? Valahogy még mindig nem tudom elhinni. Szerintem végérvényesen akkor jövök rá, hogy igaz ami most megtörténik velem, amikor leszállok a gépről. Nem is gondolkozok inkább ezen. Aludnom kéne egyet, mert biztos fáradt leszek amikor a gép 12 óra múlva földet ér. Ezekkel a gondolatokkal szenderültem álomba.

Prológus

Sziasztok belekezdenék egy új történetbe. Remélem olvasni fogjátok!

Lehet, hogy a szereplők ismerősek lesznek, meg a történet is valahonnan, mert van alapja, de mégis máshogyan fogom leírni, mint ahogy igazából van.

Szereplők

Candy Suarez

17 éves madridi lány, nagy álma, hogy kijusson  Argentínába. Álma valóra is válik, mert nyer egy ösztöndíjat az általa kiválasztott országba.

            

Ryan Gomez

18 éves argentin srác akinek a családja gazdag és cserediákokat fogadnak be.