1.Fejezet: Az álmok néha valóra válnak

  /A veces los sueños se hacen realidad /

Itt a legelső fejezet. Kicsit sokat kellett rá várni, de valahogy nem jött az ihlet. Remélem elnyeri tetszéseteket. Ez még csak bevezető rész, szóval ne számítsatok annyira jóra. A fejezet címét ha tudom, majd lepróbálom fordítani spanyolra. Ha értelmetlen az azért van, mert nem igazán tudok spanyolul viszont imádom ezt a nyelvet és ez a történet helyszínén és a szereplők nevein is meglátszik.

Jó olvasást!

Már vártam ezt a napot. Ma fogom kiderülni, hogy a pályázatommal megnyerem-e az Argentína általam kiválasztott iskolájába szóló ösztöndíjat. Éppen arról álmodoztam, hogy milyen jó is lenne,  ha összejönne ez az egész, mikor anyukám kiabálására lettem figyelmes, miszerint megérkezett a postás és a levelek közt van egy nekem szóló is. Fejvesztve ugrottam ki az ágyból és rohantam le a nappaliba. Gyorsan köszöntem mindenkinek, majd odarohantam anyumhoz, és kikaptam a kezéből a levelet.  Nagy levegőt vettem és ránéztem a borítékra, Ösztöndíj Hivatalból jött. Hirtelen nem tudtam mit csináljak, mi van ha nem sikerült nyernem? Egy világ dőlne bennem akkor össze. Mindegy inkább gyorsan túl kell esnem rajta. Szinte majdnem széttéptem az egész levelet, ahogy éppen ki akartam nyitni.  Hajrá Candy, csak olvasd el az első pár sort abból kiderül, hogy mi lesz a jövőddel. Jesszus kezdek megőrülni, már saját magamban beszélek. Szóval nézzük csak..Bla bla bla...na itt a lényeg.

 Miss Candy Suarez,

   Örömmel értesítjük, hogy pályázatával elnyerte az Ön által kiválasztott Marquez Suena középiskolába az ösztöndíjat. A továbbiakról a levél lentebb részén olvashat.Szeptember elsején megkezdheti tanulmányait. Augusztus 29.-én szeretnénk ha megjelenne eligazításon és elfoglalná az Önnek kiválaszott szállást.

-Na mond már mi van!-szólt anya

-Megkaptam vagyis megnyertem az ösztöndíjat. Ezt el sem tudom hinni.-mondtam neki, majd szorosan megölelgettem, mire mindenki aki a nappaliban volt személy szerint a húgom, az öcsém, és a bátyám megölelgettek.

-Gratulálunk! Megérdemled, hogy végre valami jó is legyen az életedben. De azért őszintén kicsit féltékeny vagyok amiért egy más országot is majd magadénak mondhatsz. Viszont másrészt meg féltelek mert mégis valamilyen szinten egyedül leszel és ez egy kicsit megrémiszt, hogy az én kicsi húgocskámnak bármi baja eshet. Inkább nem is gondolok ilyenekre mert  én nem foglak elengedni.-mondta  a bátyám.

-Jajj José ne mondj ilyeneket  mert még a végén elbőgöm magam. Mondtam már, hogy szeretlek?

-Persze, hogy mondtad! Amúgy engem csak szeretni lehet nem?

-De de téged csak azt lehet...-mosolyogtam rá.

-Az én kislányom is kezd felnőni, hogy megy az idő. Apád most milyen büszke lenne rád.-mondta kicsit szipogva anya és még szorosabban magához ölelt.

-Két hónap múlva, egy új korszak kezdődik az életemben, ami talán kicsit nehéz lesz, de egész eddigi életemben erre vágytam. Nektek köszönhetem, hogy sikerült elérnem egyik legnagyobb álmom, mert ha ti nem vagytok, és nem támogattok, akkor még mindig magamba lennék zuhanva és az itteni suliba kéne járnom. Ezért szeretném megköszönni mindazt amit értem tettetek.-mondtam a családomra nézve.

-Semmit nem kell megköszönnöd ugyanezeket a dolgokat megtettük volna másért is. Nagyon szeretlek kislányok és nagyon büszke vagyok rád.-szólalt meg  anya.

2 hónap múlva augusztus 28.-án

-Kislányom mindent elpakoltál? Nem pár kilométerre mész, hogy akármikor csak úgy hazaugorhass a cuccaidért, szóval jól nézd meg, hogy minden dolog el van-e már csomagolva.-kiabált anyu fel a konyhából.

-Szerintem minden megvan, de most nézzük át, hogy tényleg minden a bőröndömben és a dobozokban van.-feleltem a válaszra.

-Nővérkém, ma este már itt is hagysz minket, annyira hiányozni fogsz. Tessék neked adom Mollyt, hogyha nem vagyok veled akkor is gondolj rám.-mondta Franky, és a kezembe nyomta a plüss teknősét. Annyira meghatódtam, hogy a könnyeim is kijöttek és jó szorosan magamhoz öleltem. Tudtam, hogy a kedvenc kisállata és mégis nekem adja. Összeszorult a szívem ahogy belegondoltam, hogy minimum fél évre itthon kell őket hagynom, viszont azt is tudtam, hogyha van lehetőségem az álmaimat valóra kell váltanom, és most itt ez a nagyszerű alkalom és élnem kell vele.

-Maya, Franky tudjátok, hogy titeket imádlak a legjobban és amint alkalmam lesz az első dolgom az lesz, hogy hazajövök hozzátok. Nem hagylak titeket itt örökre, csak egy másik országba megyek, de minden nap beszélni fogunk. Nagyon hiányozni fogtok, és sokat fogok rátok gondolni. Na gyertek ide had ölelgesselek meg titeket.-gyorsan magamhoz vontam őket és ebbe az ölelésbe minden szeretetemet beleadtam. Mikor az ölelésnek vége szakadt a bátyám rontott be a szobába és mint aki meg van őrülve úgy hablatyolt összevissza.

-José, nyugodj meg, gyere ülj le és mond el, hogy pontosan mi a bajod most.-nevettem fel. Majd szorítottam magam mellett egy kis helyet, ahol gyorsan helyet is foglalt.

-Tulajdonképpen csak az van, hogy még mindig nem tudom elhinni, hogy elmész. Persze nem azt mondom, hogy nem menj, mert én csak neked akarok jót, de akkor is. De mindegy is mindent elraktál, nézzük csak.-majd felállt és kinyitogatta a szekrényeimet.-Látom innen már mindent kipakoltál.-odatolta a székemet a szekrényhez felállt rá, majd elkezdett tapogatózni a komód tetején.

-Mit keresel te ott annyira fenn?-kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-Várj mindjárt meglesz!-mire ezt kimondta már egy dobozzal a kezébe lépett le a székről.

Mikor észbe kaptam, hogy milyen doboz is van nála felpattantam, odasiettem mellé és lekaptam a doboz tetejét. El sem hiszem, hogy ennyire kiment a fejemből, hogy ez a szobámba volt egész idáig. Pedig annyira sokat jelent nekem.-mondtam majd belenéztem a dobozba. Más számára nem igazán voltak benne érdekfeszítő dolgok, de számomra és a bátyám számára annál inkább fontos emlékek fűztek ezekhez a dolgokhoz. Képekkel, különböző apró tárgyakkal, papírokkal volt tele, amit eddig életünk alatt gyűjtöttünk össze.

-Szeretném ha ezt magaddal vinnéd, és teleraknád még érdekes dolgokkal, hogy amikor hazajössz akkor meg tudd nekem mutatni, hogy milyen kacatokat gyűjtöttél össze.-suttogta José a fülembe, én pedig mosolyogva elvettem tőle és beleraktam a dobozba amibe a többi holmim volt megtalálható.

-Köszönöm .-mondtam, majd adtam neki egy puszit.

-Van még 10 percünk a becsekkolásig.-szólt anya.-Nagyon vigyázz magadra, minden nap beszélünk, és ha bármi gond van szólj és akkor megyek.

-Rendben anyu. Vigyázok magamra és mindent el fogok mesélni ami velem történt. Karácsonykor már itthon is leszek, szóval addig nélkülem is kibírjátok.

-Családi ölelés.-kiabálta el magát Maya, majd jól megölelgettük egymást. Kicsit összeszorult a szívem amiért apu nem lehet már velünk, de tudtam, hogy fentről figyel minket.

-Viszont most már indulnom kell, legyetek jók, mihelyt odaértem hívlak titeket, habár az időeltolódással lesznek egy kis gondjaink, de csak megoldjuk valahogy.-mondtam nekik, majd mindenkit egyenként még egyszer megöleltem, megpusziltam, és elindultam a kézi poggyászommal a becsekkolásra.-Sziasztok vigyázzatok magatokra, és egymásra. Szeretlek titeket. Karácsonykor érkezem!-kiabáltam még egyszer majd becsekkoltam és elindultam fel a gépre. Mikor felértem, elfoglaltam a helyem. Most én tényleg fenn ülök a gépen és éppen az álmaim országába tartok, hogy ott tanuljak? Valahogy még mindig nem tudom elhinni. Szerintem végérvényesen akkor jövök rá, hogy igaz ami most megtörténik velem, amikor leszállok a gépről. Nem is gondolkozok inkább ezen. Aludnom kéne egyet, mert biztos fáradt leszek amikor a gép 12 óra múlva földet ér. Ezekkel a gondolatokkal szenderültem álomba.